Pál Feke

Acting
1981-06-06
Budapest - Hungary

Biography

Feke Pál 1981. június 6-án született Budapesten. Tizennyolc éves kora óta folyamatosan színpadon szerepel és eljátszotta a világ musicalirodalmának legnagyobb szerepeit. Huszonkét évesen - a világon eddig talán legfiatalabbként - eljátszotta az egyik legnehezebb szerepet, Webber Jézus Krisztus szupersztárjának címszerepét a Szegedi Dóm Téren. Több hónapon keresztül turnézott az Egyesült Államokban és Kanadában az István, a király rockoperával. Számos nemzetközi musicalgála vendége volt Németországban és Ausztriában. Az ország legtöbb színházában és szabadtéri színpadán fellépett már, húsz hanglemezen volt közreműködő. 2008-ban megnyerte a Magyar Televízió István, a király rockopera 25 éves jubileumi előadássorozatára elindított versenyét. A legendás rockopera István királyaként az egész ország szívébe belopta magát. A Társulatban énekelt legszebb dalaiból megjelent válogatás lemeze hetekig a lemezeladási listák élén szerepelt. A megaprodukció bejárta az egész országot: közel 250 ezer néző látta élőben az előadást 2008 és 2010 között. 2013-ban, a rockopera bemutatásának 30. évfordulója alkalmából színpadra állított jubileumi előadásokban ismét eljátszhatta István szerepét, ezúttal modern feldolgozásban, Alföldi Róbert rendezésében. A produkciót a Szegedi Szabadtéri Játékokon és a Papp László Budapest Sportarénában összesen ötvenezer néző látta élőben. A szegedi bemutatót az RTL Klub felvételről közvetítette. Két önálló musical lemeze is megjelent legkedveltebb szerepeinek dalaival, sajátos stílusára átírt hangszerelésben. 2009-ben elkészült harmadik lemeze Új világ vár! címmel. A korongra a legismertebb világslágerek, filmzenék és vadonatúj szerzemények kerültek fel. Az albumon a feldolgozások és a saját szerzemények is rockosabb hangzást kaptak, de jó néhány dalban a hetvenfős Danubia szimfonikus zenekar is megszólal. Az album 2009 decemberében aranylemez lett. 2012-ben jelent meg Paul&Hód: Az első harapás című lemeze, amelyen nagyszerű magyar zenészek szerzeményei és új, saját dalok szólalnak meg a Paul&Hód zenekar különleges, egyszerre lírai és modern stílusában. 2014-ben készítette el első élő koncertfelvételeket tartalmazó lemezét, Musical Live 1. címmel, amelyen egyaránt helyet kaptak magyar és külföldi slágerek, valamint ismert musical dalok is. A Magyar Televízió Csináljuk a Fesztivált című műsorának folyamatos közreműködője és ötödik sorozatának győztes előadója. Saját műsora indult 2010 márciusában A zene az kell címmel a Duna Televízióban, melyben műsorvezetőként tűnt fel a képernyőn. A TV2 Rising Star című tehetségkutató műsorának zsűritagja. Folyamatos színházi és televíziós munkái mellett saját zenekaraival turnézik, amelyekkel bejárta az ország szabadtéri színpadait és sportcsarnokait. Jelenleg a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház állandó művésze, valamint számos vidéki színház vendégművésze.

Known For & Full Filmography4 Titles

#1István, a király - Királydombon

Movie - 2015, 2h 15m as Koppány

8.0 / 10
Music

An outstanding performance featuring brilliant storytelling, high stakes drama, and unforgettable character arcs.

Loading cast carousel...
View Reviews & Details
#2Géniusz, az alkimista

Drama Series - 2010, 16 episodes as Konrád

8.8 / 10
DramaCrime

An outstanding performance featuring brilliant storytelling, high stakes drama, and unforgettable character arcs.

Loading cast carousel...
View Reviews & Details
#3István a Király - Budapesti Operettszínház

Movie - 2024, 2h 15m as Koppány

10.0 / 10

An outstanding performance featuring brilliant storytelling, high stakes drama, and unforgettable character arcs.

Loading cast carousel...
View Reviews & Details
#4István, a király - 30. éves jubileumi előadás

Movie - 2013, 2h 15m as István

9.5 / 10
DramaMusic

“István és Koppány,” the definitive Hungarian rock-opera by Levente Szörényi and János Bródy about the nation’s founding, returns for its 30th anniversary in a bold new staging by Róbert Alföldi. With unchanged music and lyrics, the spectacle unfolds on an 860 m², 21 m-high set, featuring 150 dancers and extras, a 60-piece symphony orchestra and a six-member rock band, all brought to life with redesigned décor and costumes.

Loading cast carousel...
View Reviews & Details
Pál Feke - Movies & TV Shows | XFlix | XFlix